bőrgyógyászat

Anyajegy és szemölcs műtétek

Anyajegy műtét

A megváltozott, rákgyanús, vagy rossz helyen lévő, sérült anyajegyek eltávolítását műtéti kimetszéssel végzem, érzéstelenítő injekció beadása után.

Az anyajegyek eltávolítása során a szakma szabályait szigorúan betartom, vagyis szikével metszem ki az anyajegyeket, ugyanis lézerrel, elektrokauterrel tilos anyajegyet eltávolítani. Az anyajegyekből soha nem vágok ki darabokat, nem veszek mintát belőlük, hanem egyben, úgynevezett biztonsági zónával, babérlevél alakban kimetszem őket. A biztonsági zóna az anyajegy és a metszés széle közti távolság, melyet a szakmai előírás határoz meg.

Hogyan történik az anyajegy műtét?

  1. Az anyajegy műtétet mindig megelőzi az anyajegy vizsgálata, pontos helyének, méretének, alakjának színének leírása, adott esetben az anyajegy fotózása.
  2. Kijelölöm az anyajegy körül a metszés határait, vagyis a biztonsági zónát, és fertőtlenítem a területet. Metszés előtt az anyajegy környékét érzéstelenítem injekcióval, az anyajegybe soha nem szúrok bele. Steril körülmények között az anyajegyet babérlevél alakú metszéssel eltávolítom, majd a sebet néhány öltéssel összevarrom.
  3. Varratszedést az arcon, nyakon a műtét után 1 hét múlva végzem, mellkason, hason karokon, lábakon 2 hét múlva, háton 3 hét múlva szedek varratot.
  4.  A kimetszett anyajegyeket munkatársunk viszi el a Pathológiára, soha nem adjuk oda a betegnek a mintát.
  5. Az eredményt e-mailben is el tudjuk küldeni, igény szerint, postán mindig kiküldjük, nem őrizzük a leleteket.

Terhesség alatt lehet-e végezni anyajegy műtétet?

A terhesség nem akadálya az anyajegyek eltávolításának.

Mi történik, ha az eltávolított anyajegyről kiderül, hogy rosszindulatú?

Ebben az esetben a szövettani eredménnyel átirányítom a beteget a megfelelő szakrendelésre, ahol a szükséges további vizsgálatokat és kezeléseket elvégzik.

Szemölcs, lógó szemölcs (fibroma) műtét

Sokféle szemölcsöt különítünk el a bőrön. Vannak napfény okozta szemölcsök, dörzsölés, mechanikai károsodás okozta lógó szemölcsök, és vírusos eredetű szemölcsök.

Szemölcs műtétet csak 14 éves kor fölötti vendégeknél vállalok. Műtéti eltávolítást talpi szemölcsök esetében nem vállalok.

A szemölcsök bármely fajtáját el lehet műtéti úton távolítani. A szemölcs alá, és környékére adott injekcióval történő érzéstelenítésben elektrocauterrel, mely egy nagy frekvenciás sebészi kés, vérzés nélkül távolítom el a szemölcsöket. A sebek 7-10 nap alatt tökéletesen begyógyulnak. A műtét után 24-48 óráig nem érheti a sebeket víz. Utókezelésként, hogy szépen gyógyuljanak a sebek sebgyógyító krémet szoktam javasolni.

Miről kérek tájékoztatást műtét előtt?

  • Véralvadás gátló szerek szedése
  • Szívbetegség
  • Beültetett pacemaker
  • Pánik betegség
  • Cukorbetegség
  • Vérzékenység
  • Jódérzékenység

Garancia

  1. Az anyajegyeket mindig a szakma szabályai szerint távolítom el, nem alkalmazok a kimetszéshez lézert, vagy elektromos kést.
  2. Teljes körű anyajegy ellátás garancia: az anyajegy vizsgálatától, a műtéten át, a szövettannal bezáróan az anyajegyek eltávolításához minden szükséges beavatkozást elvégzünk.

Ajándékozz egészséges, ápolt bőrt!

Az ajándékutalvány bármely szolgáltatásunk igénybevételekor – a vásárlástól számított 6 hónapon belül – felhasználható. A kártya megrendeléséhez vagy felhasználásához vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén, vagy foglalj időpontot online!
KAPCSOLATFELVÉTEL

Fordulj hozzánk bizalommal!

Egészségügyi vagy esztétikai okok miatt aktuálissá vált egy szemölcs vagy egy anyajegy eltávolítása? Szabadulj meg tőle fájdalommentesen!
Foglalj időpontot online!

Hírlevél

Ne maradjon le újdonságainkról, IRATKOZZON FEL!

A feliratkozásért cserébe 2000 Ft kedvezményt kap az anyajegyszűrés árából.

Készen állsz a változásra?

Az egészséges és ápolt bőr – nemtől és korosztálytól függetlenül – bárki számára elérhető. Neked is ez a célod? Keress bennünket bizalommal!
FOGLALJ IDŐPONTOT ONLINE!
VARGA ESZTÉTIKA - BŐRGYÓGYÁSZAT DEBRECEN BELVÁROSÁBAN
Bankkártyával és egészségpénztári kártyával is tudsz nálunk fizetni!
Készítette:
© 2025 vargaesztetika.hu | Minden jog fenntartva.
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram