Felesleges azzal áltatni magunkat, hogy 50 évesen ugyanolyan az arcbőrünk, mint 20 évesen, hiszen mindenki érzi, hogy már az elgondolás is sántít. Ennek ellenére miért ne lehetne ápolt, hidratált, és csak minimális ráncokkal tarkított az arcbőrünk? Nincs szüksége ehhez csodaszerre, csak néhány dologban kell változtatni a napi rutinon, és a megfelelő módon, a megfelelő ránctalanító […]
Ahogy azzal már egy korábbi bejegyzésünkben foglalkoztunk, úgy a szemölcsök kialakulása többféleképpen történhet, ebből kifolyólag több fajtája is van. Ma a futószemölcsöket és azok eltávolítását vesszük sorra. A futószemölcsökről dióhéjban A futószemölcsök kialakulásáért a HPV bizonyos törzsei a felelősek. Ezek szerencsére olyan jóindulatú kinövések, amik bár alig emelkednek ki a bőrből, könnyen észrevehetőek és eltávolíthatóak. Főleg az […]
Manapság már mindenki találkozott olyan idegen anyagokkal, amik éppen nem, vagy minimális tünetet okoztak a számára. Nem így van ez az allergiások esetében. Lássuk, hogy milyen allergiás bőrbetegségek a legismertebbek, és milyen tünetekkel járnak. Mivel allergiáról beszélünk, ezért nem meglepő, hogy a bőrtünetek jelentős hányadához légúti megbetegedések is társulnak. Ezek lehetnek a nyálkahártya irritációi, nátha, orrfolyás, […]
Aki először keresgél orvosi esztétikai kezelések területén, egyre gyakrabban futhat bele az orvosi mezoterápia fogalomba. Ma összefoglaljuk, hogy mit is kell tudnunk róla. Mi az az orvosi mezoterápia? Maga a mezoterápia több mint 50 éves múltra vezethető vissza. Ezalatt a kezelés alatt különböző területeken hasznos hatóanyagot juttatunk be a bőr középső rétegeibe, azaz az irha […]
Ahogy egyre többet süt a nap, és egyre jobban megyünk bele a nyárba, nem meglepő, hogy újra a figyelem középpontjába kerül a napsugárzás elleni védekezés. Igen ám, de honnan tudhatjuk, hogy melyik a legjobb naptej? Röviden és egyszerűen összefoglalva, az a legjobb, ami: biztonságosan védi bőrünket a leégéstől, lehetőleg minél kevesebb allergizáló anyagot tartalmazzon, kellemes, […]
Amikor valaki a megfelelő arcápolási rutinról beszél, számos kérdés merülhet fel bennünk. Minden nap ugyanazt kell tennünk reggel és este? Milyen kencék valók a bőrünkre, és mit hagyjunk ki? Ezekre adunk választ mai cikkünkben. Milyen a bőrtípusunk? Az első és legfontosabb lépés az arcápolási rutin kialakításához az, hogy tudjuk, hogy milyen a bőrtípusunk. Ez azért […]
Mielőtt otthoni módszerekkel nekiesnénk a szemölcsök eltávolításának bőrgyógyász javaslata nélkül, minden esetben meg kell győződni arról, hogy milyen szemölcsről is van szó! Hiszen maga az eltávolítási eljárás is minden esetben más, függően a szemölcs típusától, így mindenképpen érdemes bőrgyógyász szakorvossal konzultálni. Egy elrontott kezelés után bármikor újra megjelenhet ez a kellemetlen bőrbetegség.A szemölcsök leggyakrabban a […]